Kanfanar

A kanfanar egy Horvátországban bányászható sósvízi tömör mészkő. Az isztriai félsziget leginkább elterjedt természetes kőanyaga. Világos bézs színe miatt igazán kedvelté vált szerte Európában. Színe alapján két féleképpen osztályozzák. A válogatott, az imént említett bézs árnyalat, azonban a normál szelekció az úgynevezett “Bayadere”, mely egy vegyes színű terméket biztosít, azaz a bézs mellett egy szürkés, kékes szín is felelhető lesz termékünkben.

Szerkezete tömör, zárványok és foltok találhatók meg rajta. Maga az anyaga fagyálló, ami egyet jelent azzal, hogy használhatjuk kültérben is. Azonban fontos megjegyezni, hogy a klasszikus só, azaz a Nátrium karbonát oldja a kő fő molekuláit, ami a kálcium karbonát. Ebből kifolyólag a kényesebb anyagok közé tartozik, így sózni soha, semmilyen féleképpen nem szabad. Ellenkező esetben törmelék formájában söpörhetjük ki az anyagot.

Azon kevés mészkövek közé tartozik, amit lehet lángolni. Lángoláskor pikkelyes formában pattog le a felső rétege. Így stokkolt, homokfúvott mellett a lángolt felület is szóba jöhet ha csúszásmentesíteni szeretnénk.
Népszerű felületmegmunkálás azonban még az antikolt, beltérben a matt csiszolt és a polírozott.

Nagyobb tömbökben bányászható, ezért nagyobb méretű, faragott termékekre is elérhető, mint alapanyag. Valamint nagy méretű táblák is kinyerhető, táblás anyagban is gondolkodhatunk.

Projekt, ahol alkalmaztuk

Komló, Temető

Kivitelezés éve: 2019

További termékeink

Kirmenjak

Pala 014 E

Pala 018 SM

KÍNAI PORFÍR

Bazalt

Bazalt kockakő